Lánchíd

A LÁNCHIDAT SZERETŐK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Cégünk, a Közlekedési Múzeummal együttműködve hetente egy-egy érdekes információt oszt meg a Lánchíd történetéből. A posztokat Domonkos Csaba a múzeum muzeológusa írja.

Miért nem a hajóhíd helyére épült a Lánchíd?

Miért nem a hajóhíd helyére épült a Lánchíd?

A Lánchíd „rossz” helyen van, hiszen Budán azonnal a Várhegynek fut, ahhoz, hogy könnyen elérhető legyen, egy alagutat is kellett építeni. Nem lehetett volna jobb helyen?
A rövid válasz erre az, hogy nem. Nemcsak azért, mert 1830-as években Pest jórészt a mai hídtól délre feküdt, míg Buda a Várat és annak szűk környezetét jelentette, tehát valahol a kettő között kellett helyet találni a hídnak, hanem műszaki okokból is.

Nem volt teljesen magától értetődő, hogy William Tierney Clark terve alapján lánchíd épüljön Pest és Buda közé.

Nem volt teljesen magától értetődő, hogy William Tierney Clark terve alapján lánchíd épüljön Pest és Buda közé.

Nem volt teljesen magától értetődő, hogy William Tierney Clark terve alapján lánchíd épüljön Pest és Buda közé.
Ugyanis Wodianer Sámuel vezetésével egy rivális tőkés csoport 1837-ben Georg Rennie angol mérnököt kérte fel tervek készítésére, mindezek mellett magyar tőkések egy csoportjának támogatásával Maderspach Károly is benyújtotta terveit.

Miért William Tierney Clark tervezte a Lánchidat?

Miért William Tierney Clark tervezte a Lánchidat?

Széchenyi István és Andrássy Gyula 1832-ben azzal a céllal utaztak Angliába, hogy neves mérnökökkel találkozzanak, és tanácsot kérjenek egy Pest és Buda közötti állóhíd ügyében.
A felkeresett neves mérnökök nem igazán lelkesedtek a hídépítés iránt, a Duna medrét rossznak, homokosnak találták, a vízjárás ingadozását túl nagynak és a jégzajlást aggasztónak.

Nézzük, hogyan született meg a Lánchíd!

Nézzük, hogyan született meg a Lánchíd!

Az a gondolat, hogy Pestet és Budát állandó híddal kössék össze, nem Széchenyi Istvántól származott.
Már II. József is utasítást adott, hogy vizsgálják meg a hídépítés lehetőségét, számos terv is született, de 1810-ben a Helytartótanács Építési Főigazgatósága azt állapította meg, hogy a Dunának e szakaszán a hídépítés kivitelezhetetlen.