Június 16-án, szerdán hajnali 4 órakor teljesen lezárták a Lánchidat, illetve a budai aluljárót is.
Nagyobb lezárások a Lánchíd történelme során
A Lánchidat történelme során sokszor lezárták, legtöbbször felújítás miatt. Az egy-két napos korlátozásokon túl volt pár nagyobb időszak is, ami mindig fennakadást jelentett a közlekedésben. A budapestiek nem használhatták a hidat 1914-1915-ben, a nagy átépítésekor, 1919-1920-ban, mert a pálya tönkrement,
Új, nagyobb kapacitású szennyvíztisztító telep épül Baranyában
Beremend csatornahálózatának korszerűsítését az A-híd végzi el.
Mennyibe is került a Lánchíd?
A hidat egy erre a célra létrejött részvénytársaság építette, amely részvényeket adott ki. Összesen 10 ezer darab 500 forint névértékű részvényt bocsátottak ki, amelyeket részletre lehetett megvenni. A részvények után fix összeget fizetett ki a részvénytársaság a híd megnyitása után,
Toronydarut állítottak Pesten a Lánchíd mellett, elkészült az évszázados híd építkezéséhez az állványzat is
Csak egy hét múlva zárják le a Láncidat a forgalom előtt, de már most is látványosan halad a felkészülés.
Forgalomba helyezték az M80-as első szakaszát
A most átadott 6 kilométeres szakasz egyik hozadéka, hogy Rönök és Szentgotthárd-Jakabháza mentesül az átmenő forgalom alól.
Sokezer cölöpöt kellett leverni a Lánchíd építéséhez
A Lánchíd 10 évig épült. A legnagyobb munka az alapok elkészítése volt, hiszen ezt a korabeli technikával úgy végezték el, hogy egymáshoz szorosan illeszkedve fa cölöpöket vertek le, három sorban. Az így kialakított kettős falú gátak közé vízzáró agyagot töltöttek,
18650 CSAVAR TARTOTTA A LÁNCHIDAT
A Lánchídban ma több, mint 100 000 szegecs található. A szegecsek fogják össze a híd acél részeit, leginkább a merevítő tartónál. A XIX. század második felétől közel 100 éven át ez volt a legelterjedtebb módszer a vasszerkezetek összeillesztésére.Ám az eredeti
Szűkös helyen is jól haladnak az új pesti szálloda munkálatai
A belvárosi, szűk, villamospályával átszőtt utcán elhelyezkedő foghíjtelken csak egy talpalatnyi terület akad az építkezés lebonyolítására az A-Híd számára.
Célegyenesben a Szilas-patak menti főgyüjtőcsatorna kivitelezése
A projekt az A-Híd Zrt. és a Penta Kft. alkotta konzorcium kivitelezésében valósul meg.