Pest és Buda átadta a Lánchídtársaságnak a Dunán szedendő vám jogát

Budapest vezetése alig várta, hogy végre megkapja azt a pénzt, amelyről még az 1860-as években állapodtak meg az akkori Lánchídtársasággal. Ez az összeg, a megállapodás szerint 400 000 osztrák értékű forint, azért járt volna a városnak, mert Pest és Buda átadta a társaságak a Dunán szedendő vám jogát, ami később, 1870-ben az államra szállt. Egy tanulmány ráadásul rámutatott arra, hogy nem is egyszerre kell megkapnia ezt a pénzt Budapestnek, hanem két részletben, mert Pest és Buda anno eltérő megállapodást kötött, azaz a pénz felét 1931-ben várta a főváros, a másik felét meg 1936-ban. Mindennel együtt a főváros olyan 900 000 pengőre számított, de egy fillért se kapott. Ez a következő években nagyon sok vitához vezetett Budapest és a kormány között, végül 1938-ban egy keretelszámolás során az egymás felé fennálló követeléseket, így ezt a tartozást is rendezték, tehát gyakorlatilag 100 év után (hiszen a Lánchídtársulattal a szerződést 1838-ban kötötték meg) lezárták a kérdést.

KÉP A híd 1934-ben (Fortepan, Lajtai László)