A Lánchídon mindenkinek fizetnie kellett az áthaladásért. A díjakat az 1838-ban a fővállalkozó Sina György és az állam között létrejött szerződés szabályozta. Összesen 50 féle díjtételt határoztak meg, az egyszerű gyalogostól az olyan speciális esetekig, mint amikor „Egy üres, német tartománybeli, úgy szinte Cseh- és morvaországi szekér, valamint a nagyszekerek, úgy nevezett landkocsik, ha egy marha húzza”. Ez utóbbi esetben a díj egyébiránt 10 korona volt, pont tízszerese a gyalogos díjának. A legtöbbet egyébként a hat marha által vontatott terhelt német tartományi szekér után kellett fizetni 1 forint 30 krajcárt. Az egyszerű gyalogos tehát egy krajcárt fizetett, ami ma nagyjából 65 forintnak felelne meg. A terhet cipelő ember díja azonnal a duplájára emelkedett, 2 krajcárt tartozott fizetni, és az áthajtott marhánként is felszámoltak díjat, viszont ha valaki kutyával kívánt átkelni a hídon, azért nem kellett plusz díjat fizetni.
Az osztrák pénzrendszer változása nyomán 1858. szeptember 13-án új tarifarendszert bocsátották ki, amely 1858. november 1-től volt hatályos, és amely a régi díjakat természetesen az új pénzben tüntette fel, és számos egyszerűsítést vezetett be.
A díjakat alapvetően csak 1885-ben módosították legközelebb, amikor is a felére csökkentették azokat, úgy, hogy csak Pestről Budára kellett fizetni, a Budáról Pestre tartóknak nem.
Gyalogosok a Lánchídon. (Fortepan, Dabasy Fromm Géza képe, adományozó Kiss László)