Mennyi idő telt is el a beruházás előkészítésétől az átadásig?

A múlt héten emlékeztünk meg a híd alapkőletételéről, ami közel 3 évvel az után történt, hogy elkezdődött az építkezés. Ehhez kapcsolódva nézzük meg, hogy mennyi idő telt is el a beruházás előkészítésétől az átadásig? A teljes idő kicsit több, mint 17 év, mert komolyan a híddal 1832-ben kezdett el foglalkozni a Hídegylet. Akkor már közel 50 éve szó volt valamilyen hídról, de a szisztematikus munka 1832-ben indult. A törvényi szabályozás 1836-ban született meg, 1838-ra volt is kiválasztott terv (amire valójában pályázatot írtak ki), és 1838-ban megszületett a szerződés a híd megépítésére. Maga az építkezés 1839 szeptember 21-én indult, az alapkövet 1842 augusztus 24-én rakták le. Maga a beruházás pedig 1849 november 20-án zárult le, igaz közben lezajlott a szabadságharc, Pest és Buda többször gazdát cserélt.
Ha azt nézzük a 17 év nem is hosszú idő, az előkészítéstől a beruházás teljes lezárásáig, főleg annak tekintetében, hogy azakkori Habsburg Birodalom talán legnagyobb szabású beruházásáról volt szó.

KÉP: Az eredeti Lánchíd 1873 körül (Fotó: Fortepan, adományozó: GGAABBOO)