A Lánchíd építésénél Széchenyi István szerette volna, ha a vasanyagok is magyar üzemekben készülnek, de Tierney Clark már 1832-ben kijelentette, hogy a vasanyagot csak Angliában lehet megfelelő minőségben elkészíteni. A továbbiakban is ragaszkodott az angliai vashoz legalábbis a láncok a függesztőrudak és a láncnyergek esetében, míg a kereszttartók magyarországi, dernői és a munkácsi műhelyekben készültek, más vasanyagok még Ausztriában, vagy Budán, a Ganz öntödében.
A Lánchíd 1913-15 közötti átépítésekor egy olyan műszaki érdekesség derült ki, ami magyarázatot adott arra, hogy miért ragaszkodott már 1832-ben Clark a láncok angliai gyártásához. Amikor a hidat 1914-ben szétszerelték, a magyar mérnökök arra jöttek rá, hogy a láncokban lévő csaplyukak hossza 3,8 mm-rel nagyobb, mint annak magassága, azaz a lyukak nem pontosan kör alakúak voltak, egy kisebb és egy nagyobb körből álltak. Ez semmilyen leírásban nem szerepelt, annak ilyetén kialakításának az lehetett az oka, hogy terheletlen állapotban így könnyebb volt a csapokat behelyezni. A terhelés alatt a csap a szűkebb részbe feküdt bele, és itt tökéletesebbé tette a teher átadását. Ez vélhetően az angol mérnökök üzleti titka volt.
Kép: Az eredeti láncszemek csaplyukai Gállik István rajzán (Gállik: Történelmi visszapillantás régebbi Dunahídjaink építésére. Technika, 1941/1)
