A Széchenyi Lánchíd a két világháború között már jelentős autóforgalmat is lebonyolított

A Széchenyi Lánchíd a két világháború között már jelentős autóforgalmat is lebonyolított, hiszen a belvárosban, fontos kormányzati épületeket kötött össze. Azonban a híd szűk volt, a kapuzata még szűkebb volt, mint most, ami miatt az autóbuszok nehezebben tudtak rajta közlekedni. Ez néha balesetekhez is vezetett, és volt, amikor kormánytagok is részesei voltak ezeknek. Az újságok külön is megírták, amikor Kánya Kálmán külügyminisztert érte baleset 1938. január 5-én, szerdán este 9 óra körül. A miniszter autója a pillérek alatt haladt el, amikor is szembe jött egy autóbusz. A két jármű egyszerre nem tudott áthaladni a pillérek szűk kapuzatán, ezért a miniszter autója fékezett, és ekkor hátulról beleszaladt egy taxi.  A tárcavezetőt nem érte sérülés, ugyan az autója már nem volt működőképes, de a karambolban részes taxi igen, azzal be tudott menni a minisztériumba.

Kép: Forgalom a Lánchídon (Fortepan, Sattler Katalin)