A Lánchíd, mint az Eucharisztikus Világkongresszus jelképe.

Az idei Eucharisztikus Világkongresszusra érkező Ferenc pápa is megemlékezett a Lánchídról, annak jelkép voltáról, amikor a párbeszéd új hídjairól elmélkedett a magyar püspökök előtt: „A városotokat kettészelő hatalmas folyó fölött ível át a gyönyörű Lánchíd, amelyet egy gyenge kis fahíd helyén építettek, hogy összekösse Budát és Pestet.” – mondta a pápa.

A Lánchíd, mint jelkép nem első alkalommal tűnik fel az Eucharisztikus Világkongresszuson, hiszen már az 1938-as rendezvényen is komoly szerephez jutott. A kongresszus hivatalos jelvényén, amelyet Madarassy Walter tervezett, ugyanis a Lánchíd is helyet kapott az Oltáriszentséget jelképező kehely és ostya mellett. A jelvényekkel külön miniszteri rendelet foglalkozott, ebben leírták, hogy a Lánchídnak miképp kell megjelennie. A híd tehát ott volt a kitűzőkön, emlékérmeket, és egyéb az 1938-as Világkongresszusról szóló anyagokon.

Kép forrása: Pinterest, Wikipedia