A Lánchidat 1949 november 20-án adták át ismét a forgalomnak. Újbóli felépítése akkori áron 44 millió forintba került, amit jórészt adakozásból teremtettek elő. Az építők feladata az volt, hogy a hidat az eredeti Lánchíd átadásának 100. évfordulójára, 1949. november 20-ra
Nem mindennapi megoldással valósul meg az Ipoly-híd útkapcsolata
A Hídépítő Zrt. szakemberei az Ipoly-híd acél főtartóit két-két darabban szállították a helyszínre, majd az összehegesztést követően oldalanként egyben emelték azokat a helyükre egy 500 tonnás daru segítségével.
Már festik a csepeli műhelyben a Lánchíd korlátjait
Továbbra az eredeti tervek szerint halad a Lánchíd felújításával az A-Híd: a szakemberek már festik az átkelő járdáira a következő hónapokban visszakerülő korlátokat és műemléki elemeket.
Új gépek beszerzésével lépett előre a hídépítési ágazat magyar szereplője
A projekt célja, hogy megteremtse a technológiai hátteret az új piaci szegmensekben keletkezett lehetőségek kiaknázására a hídfelújítási és hídépítési munkákat is egyaránt végző HÍDTECHNIKA Kft. számára.
Jelentősen javul három zalai település szennyvízkezelése
Megújul a zalaszentgróti szennyvíztelep, a környező települések szennyvizét is ide vezetik majd el. A munkálatokkal jól halad a kivitelező Szabadics Zrt.
Tavaly után idén is videóval búcsúzik az évtől a Lánchíd: látványos a változás
Az A-Híd Zrt. kivitelezésében megújuló több mint 150 éves híd útpályáját december közepén nyitották meg. Az ezt megelőző napon egyedi pillanatot örökített meg stábunk. A friss aszfalt és a restaurátor-műhelyből immár hazatért oroszlánok is látványosan festenek a felvételen, mely a híd életének egy újabb szakasza előtti utolsó napot örökíti meg.
Ezek a szakemberek kapták idén az ágazat legrangosabb elismerését
Az ÉVOSZ évzáró gáláján többek közt az A-Híd, a Duna Aszfalt, a KÉSZ Csoport, a Market Építő és a Strabag munkatársa is elismerésben részesült a kimagasló szakmai munkájának köszönhetően. Idén a hagyományoknak megfelelően öt szakembert ismertek el a Lechner Ödön
Hídépítők magazin 2022/4
ÉPÍTJÜK 2 Nemzeti Atlétikai Központ 6 Felszín alatt és felett Tatabányán 10 Kalocsa-Paks Duna-híd segédszerkezetének összeszerelése 14 Fényképes beszámoló a Széchenyi Lánchíd felújításáról 18 Elérte legmagasabb pontját a 101 szobás, új debreceni hotel MUNKAVÉDELEM 20 A vetés és aratás törvénye
Megnyílt a Lánchíd felújított útpályája
Az A-Híd munkájának köszönhetően a több mint 150 éves híd méltó módon ölti magára régi-új köntösét
Átfogó szennyvízelvezetés és -tisztítás kiépítése zajlik Délnyugat-Magyarországon
A Szabadics Építőipari Zrt. és az A-Híd Zrt. konzorciuma 24 település szennyvizének összegyűjtéséről és annak megfelelő hatékonyságú tisztításáról gondoskodik.