A Lánchíd volt a Margit híd megnyitásáig, az egyetlen szárazföldi állandó kapcsolat a Duna két partja között. Ez azt jelentette, hogy a vasúton érkező, és tovább szállítandó árukat a Lánchídon keresztül kellett átszállítani, azaz a Déli Vasút és a Középponti
Az oroszlánok foga is elkopott
Az őszi tárlaton kiállító művészeket Lánchíd-sétára hívta inspirálódni a Stefánia Szoborpark egyik támogatója, az A-Híd Zrt. A szemle során érzékelhetővé vált, hogyan ette meg a rozsda a szerkezetet, szóba került, mivel lehet könnyíteni az átkelőt. Klacsmann Péter, a Magyar Kultúra Egyesület elnöke már előre tekint: jövő tavasszal a Stefánia Galéria Országos kisplasztikai tárlatának egyik témája Széchenyi hídja lesz.
Fizetni a város közepén?
Sok pestit és budait meglepett, hogy a lánchídon fizetni kellett, annak ellenére, hogy az állam megvette azt. Nagyon sokan ugyanis abban reménykedtek, hogy 1870 után, az állami tulajdonba került hídon eltörlik a vámot, vagy legalább is a gyalogosok vámját. Azonban
Hordó után tehergépkocsik gurultak át az új Tisza-hídon
Sikeresen lezajlott a NIF Zrt. beruházásában és a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésével megvalósuló Szapáry-híd próbaterhelése.
Az év fiatal hídépítő mérnöke 2021
Így nyerik vissza régi fényüket Budapest szimbolikus jelentőségű szobrai, a Lánchíd oroszlánjai
Az A-Híd munkájával megújuló hídnak nemcsak a szerkezete lesz modern, hanem átfogó restaurációs munkákat is végeznek: ez utóbbiak részeként már több hónapja dolgoznak a híres oroszlánokon.
Budapest első épülete?
Buda, Pest és Óbuda 1873-ban, mégpedig hivatalosan november 17-én egyesült. Az egységes Budapest létrejöttéhez nagyon sok dolognak kellett megvalósulnia, de a fizikai egyesülést a Lánchíd tette lehetővé. A városok egyesítése évtizedek óta napirenden volt, már 1849-ben volt szándék erre az
Történelmi tempó: újabb elkészült Tisza-híd felett gurult át a hordó
Rövid időn belül a Tisza felett kettő, a Duna felett egy új hidat avatnak fel a Duna Aszfalt generálkivitelezésében zajló projektekben. A hagyományos hordógurítással felavatták az M4-es gyorsforgalmi úton épülő Tisza-hidat Tiszapüspöki térségében. A létesítmény a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő
A gyalogosok elkülönített járdát kapnak az alujáróban
Az A-Híd jelentősen előre haladt a munkákkal, a biztonságosabb kerékpáros és gyalogos közlekedést lehetővé tevő aluljárót mutatták be. Már betonozzák a Lánchíd budai hídfőjénél az új aluljáró vasbeton szerkezetét, amely az átépítés után tágasabb és sokkal beláthatóbb lesz –
Az októberi Hónap Mérnökének az arcára van írva a projekt sikere
Nyolc éve dolgozik az építőiparban Rofrics Alíz, az októberi Hónap Mérnöke, a Hídépítő és az A-Híd vezető mérnöke, akinek folyamatosan ível felfelé a karrierje, miközben változatos, de gyakran kifejezetten nagy jelentőségű projekteken dolgozik: villamosfelújítás és ivóvízberuházás mellett korábban a komáromi